könyvek-minden-mennyiségben

"A könyvek a legcsendesebb és legkitartóbb barátok; a legelérhetőbb és legbölcsebb tanácsadók, és a legtürelmesebb tanítómesterek."

5
január
PDF.!!

Könyveket kérhettek.!!

Pdf könyvek kérését a maniakus.olvaso@freemail.hu e-mail címre. Próbálok minél elöbb visszaírni, elküldeni a könyvet/könyveket. Az oldalra is elkezdek feltölteni lassan PDF-eket.!

7
november
Várólistám.!! 1.

Igen, mint ahogy a cím is mutatja, a VÁRÓLISTÁMRÓL lesz szó...Ezek azok a könyvek amelyeket várok, hogy kiadjanak magyarul (ugyanis németet tanulok és az angoltudásom egy NAGYON gyenge hármassal, amivel nem igazán tudnék mit kezdeni, egy könyv olvasása során), vagy még nem tudtam sehonnan beszerezni így még várnom kell rá.:)

Mint sokan tudhatjátok moly.hu -n meg lehet jeleníteni a könyveket, amiket elolvastatok, vagy amit még vártok, hogy el tudjátok olvasni. 
Ez az én oldalam, ha érdekel katt a linkre: https://moly.hu/tagok/konyvekzenekfilmek
Igen kevés könyveket jelöltem meg olvasotként, mert nem mindig sikerül feljutnom molyra és így mire odajutok, hogy HOPPÁ!! ki kéne egészítenem, már elfelejtek pár címet és így nem tudom rendesen vezetni.

Az elsőszámú  könyv amit már nagyon várok az nem más, mint:

Georgia Cates: A szerelem szépségeGeorgia Cates: A szerelem szépsége

Ez nem más, mint  A fájdalom szépsége 3. része, melynek első két részét imádtam és le sem tudtam addig tenni, míg nem végeztem velük.!! Remek könyvek ajánlom minden nő társamnak.!! ( jó tanácsként annyit, hogy ne, úgy csináljátok, mint én várd meg, míg valahol megtalálod a 3. részt is és csak utána kezd el a trilógiát különben megőrülsz (mint én), hogy mi lesz még a folytatásban vajon. Már megjelent, de nem találom.:(
2. könyv


J. Lynn: Vetkőzik a játékosJ. Lynn: Vetkőzik a játékos

Amely a Gamble testvérek 2. része, ennek a könyvnek az első részét, nem imádtam, de igazság szerint nem volt vele bajom, izgalmas volt és úgy lényegében jó volt (10/7-8). Hát ezt igazság szerint kiváncsiságból szeretném elolvasni. Ez is megjelent már, de sehol nem találom...:(
3.-4. könyv
Vonzz a kiváncsiság ezekhez a könyvekhez, szóval már várom őket.:) Erről nem tudok csak amit molyon olvastam és, hát remélem, hogy jók lesznek. Véleményeteket a már megjelent első részről szívesen várom. :)
5.-6-7. könyv

Jodi Ellen Malpas: A védelmezőJodi Ellen Malpas: A védelmező

Jodi Ellen Malpas: Egy éjszaka megtagadvaJodi Ellen Malpas: Egy éjszaka megtagadva

Hát igen Jodi Ellen Malpas hőséges olvasója vagyok.! Imádom a nő írásait. És igen az Egy éjszaka trilógiájával bűnöztem, uugyanis az első részt már elolvastam 2-szer is..így várnom kell míg a folytatást is kiadják, hogy tudjam mi fog történni Livy és ,,M" között.:'( :'(
8. könyv

Jennifer Probst: Keresd mindörökkéJennifer Probst: Keresd mindörökké

Amely a Keresd... sorozat 4. része. Ezt a sorozatott már teljesen megszereztem (Yiip) és már csak a 4. részt (vagyis ezt) kell elolvasnom.:D Nekem az írónő stílusa tetszik, de a Miliárdosfeleségek sorozata sokkalta jobban sikerült neki szerintem, mint ez... Na mindegy már csak tiszteletből is befejezem a sorozatot.:D
5
november
Augusztus-Szeptember-Október-November BOOK HAUL

Lista:

  • Kylei Scott-3. Lead- Szóló 10/8,5
  • Jessica Sorensen- A titok 1.- Ella és Micha titka 10/9
  • Mia Sheridan- Leo- A szerelem csillagjegyében 1/9,5
  • Sherry Gammon- Szerethetetlen, Hihetetlen, Elviselhetetlen 10/10***
  • Melody Grace- Unbroken 10/8,5
  • Kody Keplinger- THE DUFF- A pótkerék 10/10***
  • Abby Glines- Sea Breeze 3.-Te vagy nekem a remény 10/7,5
  • Bertrice Small- : Tiltott örömök, Titkos örömök, Váratlan örömök, Veszélyes örömök, Szenvedélyes örömök, Bűnös örömök 10/8
  • Jay Crownover- Market Man 4.- Nash 10/9
  • Beth Reekles- Csókot vegyenek 10/9,5
  • Lacey Weatheaford- Crush- Bizsergés 10/10***
  • Beth Ciotta- Cupcake Imádók Klubja 1.-2.-3.-4. 10/8,5-9
  • Carina Bartsch- Cseresznyepiros nyár 1., Türkízzöld tél 2. 10/10***
  • Cherye McIntyre- Somtimes Never 10/10
  • Christina Lauren- Gyönyörű rohadék1. , Gyönyörű idegen 2. , Gyönyörű bombázó 2,5. 10/10**

Kylie Scott: Lead – SzólóKylie Scott: Play – FutamJessica Sorensen: The Secret of Ella and Micha – Ella és Micha titkaMia Sheridan: LeoSherry Gammon: SzerethetetlenSherry Gammon: HihetetlenSherry Gammon: ElviselhetetlenHuntley Fitzpatrick: My Life Next Door – Életem a szomszédbanKody Keplinger: The DUFF – A pótkerékAbbi Glines: Te vagy nekem a reményBertrice Small: Titkos örömökBertrice Small: Tiltott örömökBertrice Small: Váratlan örömökBertrice Small: Veszélyes örömökBertrice Small: Szenvedélyes örömökBertrice Small: Bűnös örömökJennifer Probst: Keresd a szépetJodi Ellen Malpas: Egy éjszaka ígéreteAli Novak: My Life with the Walter BoysBeth Reekles: Kissing Booth – Csókot vegyenek!Lacey Weatherford: Crush – BizsergésKaty Evans: MineBeth Ciotta: A szerelem bolondjaBeth Ciotta: Bajban a szerelemmelBeth Ciotta: SzerelemtornádóBeth Ciotta: Párban a szerelemmelCarina Bartsch: Cseresznyepiros nyárCarina Bartsch: Türkizzöld télCheryl McIntyre: Sometimes NeverChristina Lauren: Gyönyörű rohadékChristina Lauren: Gyönyörű idegenKéptalálat a következőre: „gyönyörű bombázó pdf”Bella Andre: A Sullivan családBella Andre: Menekülés a szerelemtőlBella Andre: Most és mindörökkéBella Andre: Örökké a tiédBella Andre: Csak téged látlak

Igen több a borító, mint a könyv cím, de az előző bejegyzésemhez(Könyvek, melyeket nyáron olvastam.! :)) tartozó borítóképeket is ideraktam.:) Igaz nem minden könyv érte el a maximumot (10/10), de azért egyaránt tetszett mindegyik.:) Mindben volt valami, ami lekötött vagy ami felkeltette az érdeklődésem. Ha az egész csokor könyvet venném figyelembe akkor 10/9-re értékelném.

4
augusztus
Könyvek, melyeket nyáron olvastam.! :)

mysterious

2016 nyári Book Haul.!

Jodi Ellen Malpas - Jesse (Ez a férfi trilógia kiegészítő) :D

Katy Evens - Enyém (Real-Valós trilógia 2. kötette) 10/10**

Ali Novak - Életem a Walter fiúkkal 10/9

Bella Andre - A Sullivan család (1-5, Az összes 10/9*)

Cím szerint:

  1. A Sullivan család
  2. Menekülés a szerelemtől
  3. Most és mindörökké
  4. Örökké a tiéd
  5. Csak téged látlak

Kylie Scott - Futam (Taktus 2. kötet) 10/8,5-9*

Jodi Ellen Mallpas- Egy éjszaka ígérete (Egy éjszaka trilógia 1. kötet) 10/10**

Jennifer Probst- Keresd a szépet (Keresd...3.) 10/7*

Huntley Fitzpatrick- Életem a szomszédban 10/8**


És még nincs vége a nyárnak.! Persze minden könyvről fogok bővebben írni. Ki fogom fejteni, hogy mi miért tetszett/vagy épp nem tetszett az adott könyvekben.! És még bővíteni fogom a könyvek listáját, mert sok izgalmas könyv van amiről szeretnék írni nektek.:D

book

28
május
Marked Men sorozat

Marked Men

Magyarul megjelent kötetek száma: 3

I.: Rule

Shaw Landon attól a pillanattól fogva szerelmes Rule Archerbe, hogy meglátta őt.

A lányt nem taszítják piercingjei, tetoválásai és vad természete. Noha tisztában van vele, hogy Rule nem hozzá való, szívének nem tud parancsolni.

Rule tökéletes ellentéte mindannak, amit Shaw, a tiszta lelkű orvostanhallgató képvisel.

Egy olyan fenegyereknek, mint Rule Archer, Shaw Landon egy beképzelt királykisasszony – és nem utolsó sorban halott ikertestvére ex-barátnője. A lány mások szabályai szerint él, Rule csakis a saját feje után megy. Nincs ideje a Shaw-féle jóravaló, rendes lányokra, még akkor sem, ha ő az egyetlen, aki igazán ismeri őt.

De a rövid szoknya, a túl sok pohár születésnapi koktél és a megvallott titkok egy olyan estéhez vezetnek, melyet egyikük sem tud feledni.

A párnak most azzal a nehézséggel kell szembenéznie, hogy egy olyan lány, mint Shaw és egy olyan fiú, mint Rule hogy tudnak együtt maradni anélkül, hogy tönkretennék szerelmüket, vagy ami még rosszabb… egymást.

Értékelés: 10/10**


 

II.: Jet

 

Az előző részből már megismerhettük Rule és Shaw történetét, és ennek során már találkoztunk Jettel és

Aydennel is. Ez az ő történetük.

Jet a zenének él, dalokat ír, fellép a metál zenét játszó bandájával, és egy stúdiót vezet. De nem akar világhírű lenni, még akkor sem, ha lenne hozzá tehetsége.
Ayden abban a pillanatban beleszeret, amikor meglátja a színpadon, de Jet először visszautasítja. Aztán a sors úgy hozza, hogy lakótársak lesznek, és bár egy ideig képesek visszafogni magukat, nyilván nem túl sokáig.
De csakúgy, mint Rule-nak és Shaw-nak, nekik is megvannak a problémáik. Jet próbálja megvédeni az édesanyját az apjától, de vajon meddig mehet el? Aydent a múltja kísérti, és úgy tűnik, bármilyen jó is az új élete, nem tud menekülni előle...

 

Értékelés: 10/9**


 

III. Rome

 

Cora Lewis csupa életöröm, és tudja, hogyan tartsa az ő tetovált rosszfiúit a helyes úton. De ez a külső és vidámság csak elrejti a tényt, hogy soha nem jutott túl azon, ahogyan az első szerelme összetörte a szívét. És most van egy terve, hogyan ne történjen meg ez újra: csak a tökéletes emberbe fog beleszeretni.
Rome Archer messze nem tökéletes. Makacs és merev, főnökösködő és éppen most tért vissza az utolsó küldetéséről, amely teljesen összetörte. Rome megszokta, hogy szerepeket tölt be: nagy testvér, odaadó fiú, szuper katona. És mostantól már egyikbe sem illik. Most csak egy férfi, aki próbálja kitalálni, mit tegyen élete hátrelévő részében, miközben a háború és a veszteség démonai kínozzák. Szívesen szenvedne egyedül is, egészen addig, amíg Cora hirtelen az élete része nem lesz, és ezzel ő válik életének színes foltjává.
Kettejüknek nem osztottak tökéletes lapokat, de talán a nem tökéletes is tarthat örökké...

Értékelés: 10/9**


 

Véleményem: Hát az első könyv után vártam, hogy a többi rész is ugyan olyan élvezetes, pikáns és remek lesz, de sajnos tévedtem. Jónak jó volt, de nem volt meg benne a ,,Rule élmény"...De nem írom le teljesen a Jet-et és a Rome-ot mert jók.


26
május
Andy Black - We Don’t Have To Dance

Képtalálat a következőre: „andy black”

Andy Black - We Don’t Have To Dance

A dal: https://www.youtube.com/watch?v=8fEoWA9Vz3A

magyar dalszöveg:

Nem Kell Táncolnunk


Felvétel; Steve Miller Band
Tetovált nyakak, tetovált kezek
Oh, hogyhogy nem fulladtál meg a viharban?
Friss sajnálatok, édes vodkák
A nap lemegy és mi egyre inkább
Kimerülünk és messze vagyunk a parttól

Sohasem fogod megkapni
Kockára teszem saját magam
Könnyen eltöröm majd ezt neked
Ez a pokol, ez a pokol
Nézel és suttogsz
Azt gondolod, valaki más vagyok
Ez a pokol, igen
Szó szerint pokol

Nem kell beszélnünk
Nem kell táncolnunk
Nem kell mosolyognunk
Nem kell barátokat szereznünk
Nagyon örülök a találkozásnak veled
Találkozzunk újra
Nem kell beszélnünk
Nem kell táncolnunk

Üvegek törnek, felemelem a kezem
Hogy tudsz még mindig állni ezen
Miért öröm játék ebben a méregben, oh
Hamis mosoly és önbizalom
Mérföldeket vezetsz, hogy elkapd ezt az izgalmat
Nem tehetek többet, oh

Sohasem fogod megkapni
Kockára teszem saját magam
Könnyen eltöröm majd ezt neked
Ez a pokol, ez a pokol
Nézel és suttogsz
Azt gondolod, valaki más vagyok
Ez a pokol, igen
A pokolban vagyok

Nem kell beszélnünk
Nem kell táncolnunk
Nem kell mosolyognunk
Nem kell barátokat szereznünk
Nagyon örülök a találkozásnak veled
Találkozzunk újra
Nem kell beszélnünk
Nem kell táncolnunk

A dal adatai:
  • Album: The Shadow Side
  • Előadó: Andy Black
  • Év: 2016
  • Műfaj: Pop, Rock
A előadóról:
  • Andrew Dennis Biersack a Black Veil Brides (BVB) amerikai rock együttes énekese volt.
  • Andy 1990. december 26-án született Milwaukee városában, Wisconsin államban, Chris és Amy Biersack egyetlen gyermekeként. Még kicsi volt, amikor a család az Ohio állambeli Cincinnatibe költözött.
  • Kép a BVB Rebel Love Song klipjének forgatásán 2011-ben. (katt a címre és hallgasd meg!Képtalálat a következőre: „Black Veil Brides” )
A Rebel Love Song klipjének forgatásán, 2011-ben
  • Becenevei: Andy Six, Andy Sixx, Andy 6 ,Andy Black , Andy Biersack
  • Házastársa: Juliet Simms
  • Műfajok: Glam metal, metalcore, hard rock, post-hardcore (korábban)
  • Hangszer: ének, basszusgitár, billentyűs hangszerek

Véleményem: Imádom, nem bírom abbahagyni a dal hallgatását.! Fülbemászó dal és nem mellesleg rohadt helyes énekes (gratulálok a feleségének).!!
Értékelésem: 10/10**
19
május
Válogatás.!!

Na sziasztok. Jó régóta nem blogoltam már. Sokat kell készülnöm az év végi vizsgákra meg persze a nyári gyakorlatra.:( (már előre elfáradtam...) De ma jó sok könyvvel jöttem.:D Rengeteget sikerült összegyüjtenem innen-onnan..*.* Tiszta mámor.!!

Na kezdjük is el.:

Most olvasok egy sorozatot.!! Mégpedig a..DOBPERGÉS...a Fekete Tőr Testvériség sorozatát.!

J. R. Ward: Éjsötét szerető J. R. Ward: Síron túli szerető J. R. Ward: Megsebzett szerető J. R. Ward: Életre keltett szerető J. R. Ward: Feloldozott szerető J. R. Ward: Megváltott szerető J. R. Ward: Beavatás J. R. Ward: Megbosszult szerető J. R. Ward: Halhatatlan szerető J. R. Ward: Felszabadított szerető J. R. Ward: Újjászületett szerető J. R. Ward: Végre szeretők J. R. Ward: A király J. R. Ward: Az árnyékok
Most tartok a negyedik résznél. De nekem eddig mindegyik 10/10** És nem csak a pikáns borítók miatt.;)  A véleményem a könyvekről (eddig) az hogy ISTENI ez a nő ( J. R. Ward) nagyon kalandos, pikáns, fantáziadús és perzselő történeteket hozott össze.! Hatalmas Gratulációm Ward.!
A második számú kedvencem pedig a... Lélektárs sorozat lett.!!
Joss Stirling: Lélektársak – Sky Joss Stirling: Lélektársak – Phoenix Joss Stirling: Lélektársak – Crystal Joss Stirling: Misty
Hát igen..Bár igaz történet lenne és ilyen egyszerű lehessen megtalálni az igaz szerelmet. Szerintem ezt én most az összes nő nevében mondom.!! Kész szerencse ha valaki megtalálja az igazit.!! Becsüljék meg hölgyek-urak, mert ilyen egyszer adatik csak meg.!!
A könyv pedig egy remekmű.!!  Joss Stirling gyönyörű könyveket hozott össze.!! 10/10*
Harmadszor......Fixed trilogia.!!!
Laurelin Paige: Fixed on you – Megtalállak még Laurelin Paige: Found in You – Sehol se talállak Laurelin Paige: Forever with You – Rád találtam
Na ez egy hibbant sorozat volt.! Többször mondtam, hogy nem fogom elolvasni mégis magába szippantott a történet és hát nem voltam képes letenni.!! Még órákon is zugiban olvastam (persze nem a fontos órákon) :D! Remek, de hibbant író  Laurelin Paige.!! Csak fejet hajtani tudok előtte.! 10/9,5**
Lol könyvekben is ,,fürdőztem"!! Még pedig....Cinder és Ella -ban Kelly Oram -tól.!!
Kelly Oram: Cinder és Ella
Ella élete minden, csak nem tündérmese. Nyolc hónapja vesztette el édesanyját egy balesetben, ő pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Most gyerekkora óta nem látott apjához meg annak új családjához kell költöznie. Mesés…
Egyvalaki tartja benne a lelket: Cinder, akivel évek óta barátok a neten, de sosem találkoztak. Ella annyit tud, hogy a srác vicces, szexi, okos, és ugyanakkora könyvmoly, mint ő. (Á, egyáltalán nem az esete…) Fogalma sincs, hogy Cinder az egyik legmenőbb hollywoodi színész, aki a kedvenc fantasyregényükből készült filmben játssza a herceget.
IMÁDOM.!! 10/10**

Itt a vége, lúzer véle! Marni Bates-től.!!
Marni Bates: Itt a vége, lúzer véle!
Áll a bál a Smith gimiben! Az egész suli bezsongva várja a tavaszi bulit, három diáknak viszont olyan fordulatot hozhat ez az este, amire egyáltalán nincs felkészülve…
Melanie a csajkódex miatt nem mer járni a barátnője öccsével. De irtó nehéz ellenállni Dylannek, aki maga a két lábon járó kísértés.
A lúzer Isobelt az egyik legszexibb srác valamilyen rejtélyes okból randira hívja. A lányt már ettől is kitöri a frász, hát még attól, hogy a kamu kapcsolat Spencerrel esetleg valódira fordulhat.
Corey álmában sem gondolta, hogy egy rocksztárral járni ennyire bonyolult. Vajon elég erős a szerelmük Timmel, hogy megküzdjenek a folytonos médiacirkusszal, na meg a melegellenes tüntetőkkel, akik próbálják kitiltani őket a buliból?
Lehet, hogy ez a bál mégsem lesz mindenkinek leányálom…
Hát nem lesz/lett a kedvencem.! :/ 10/6-7*

Képtalálat a következőre: „mosolygó könyv”
Mára ennyi. Innentől kezdve megpróbálok sűrűbben írni.! Remélem elolvassátpk és érni is fog valamit, nem csak ,,Jó elolvastam, de minek is!?" féle emlék lesz csupán. Én ezekkel arra hajtalak benneteket, hogy olvassatok.!! Nagyon jó sztorikkal találkozni egy-egy könyvben.!!
*Mániákus♥*
12
március
AronChupa - Little Swing

Képtalálat a következőre: „aronchupa”Képtalálat a következőre: „smiley”

AronChupa - Little Swing

  • Album: Little Swing
  • Előadó: AronChupa
  • Év: 2016
  • Műfaj: Dance

Képtalálat a következőre: „aronchupa little swing”


Egy kis forgás


A térdei, lábai és a könyöke
Mozognak, akár egy mamba
A látvány kezd felmorzsolódni,
Ahogy a dobok hangja is
Oh, te fiú, nem kell
Megvenned azt a gyémántgyűrűt
Nem nagy dolog ez, csak mutass neki egy kis pörgést

Ne törődj a bling-gel, tesó
Nincs ott semmi, amit tenni kéne
Oh, te férfi, nemsokára vége és te
Sétálva fogsz blues-t énekelni
Szóval, te fiú, nem kell megvenned azt a gyémántgyűrűt
Nem nagy dolog ez, csak mutass neki egy kis pörgést

Amikor fent vagy
Amikor lent vagy
És nem vesz körbe a szeretet
Van egy hely
Számodra, barátom, van egy út neked, barátom
Csak mutass neki egy kis pörgést

Nem nagy dolog ez, csak mutass neki egy kis pörgést
Értékelés: 10 / 8,5-9**Képtalálat a következőre: „like”
7
március
Amerika Kapitány 3: Polgárháború

Amerika Kapitány 3: PolgárháborúKéptalálat a következőre: „smiley”

Amerika Kapitány 3: Polgárháború

Magyar cím (Korhatár): Amerika Kapitány 3: Polgárháború
Eredeti cím: Captain America: Civil War
Műfaj: Akció, Sci-Fi, Thriller,
Mozipremier (USA): 2016. május 6.
Mozipremier (Magyar): 2016. május 5.
Rendező: Anthony Russo, Joe Russo,
Forgatókönyvíró: Christopher Markus, Stephen McFeely,
Filmstúdió: Marvel Entertainment, Marvel Studios,
Forrás: Amerika Kapitány: Polgárháború IMDb adatlap

Filminformációk:

A nagysikerű Amerika Kapitány franchise soron következő harmadik része. A film középpontjában egy hatalmas közelgő veszély és a főhőseink között egyre jobban elhatalmasodó viszály játszik főszerepet.

Történet:

!! Hivatalos szinopszis még nincs, de az előzetes információk alapján a következőket lehet tudni a filmről: A film történetének középpontjában a Bosszúállók csapatában már régóta gyűrűző konfliktus áll. Az eddigi szövetségesek Amerika kapitány és Vasember közötti viszály sosem látott méreteket ölt és emellett még egy külső mindennél veszélyesebb ellenféllel is meg kell küzdenie a film főszereplőinek.


 

Szereplők:

Scarlett Johansson, Elizabeth Olsen, Chris Evans, Robert Downey Jr., Frank Grillo, Paul Bettany, Sebastian Stan, Emily VanCamp, Paul Rudd, Jeremy Renner, Martin Freeman, Daniel Brühl, Anthony Mackie, Chadwick Boseman, William Hurt,


 

Képek:




Értékelés: 10/9** Várom nagyon.!!Képtalálat a következőre: „smiley face”
6
március
Batman Superman ellen – Az igazság hajnala
Batman Superman ellen - Az igazság hajnala Képtalálat a következőre: „smiley”

Batman Superman ellen – Az igazság hajnala

Magyar cím (Korhatár): Batman Superman ellen – Az igazság hajnala (12E)

Eredeti cím: Batman v Superman: Dawn of Justice

Műfaj: Akció, Fantasy, Kaland, Képregény adaptáció,

Mozipremier (Magyar): 2016. március ?

Rendező: Zack Snyder

Forgatókönyvíró: Chris Terrio, David S. Goyer,

Filmstúdió: DC Entertainment, Warner Bros.,

Magyar forgalmazó: InterCom

Forrás: Batman Superman ellen – Az igazság hajnala IMDb adatlap


Batman Superman ellen – Az igazság hajnala filminformációk:

A DC Comics filmstúdió úgy döntött hogy a legsikeresebb képregényeinek szuperhőseit fogja egymásnak ereszteni a Batman Superman ellen című 3D-s mozifilmben. A filmben nem csak a két hős esik egymásnak hanem beszáll az összetűzésbe több gonosz ellenfél is, hogy így még jobban összekuszálják az amúgy is bonyolult szálakat.


Történet:

Gotham védelmezője, Batman úgy érzi, hogy elkerülhetetlen, hogy összecsapjon Metropolisz hősével, Supermannel, aki már-már istenszerű figurává nőtte ki magát, a Denevérember pedig fél ennek következményeitől.

A két hős között így elkerülhetetlenné válik az összecsapás, mely közben az emberek arra próbálnak választ kapni, hogy vajon mégis milyen hősre volna szükségük valójában.

Viszont, amíg a felek között az ádáz harc folyik, egy újabb fenyegetés üti fel a fejét, egy váratlan és igen veszélyes fenyegetés, amely akár az egész emberiséget bajba sodorhatja.


Szereplők:

Henry Cavill, Jason Momoa, Gal Gadot, Ben Affleck, Amy Adams, Jena Malone, Jesse Eisenberg, Ezra Miller, Diane Lane, Jeremy Irons, Holly Hunter, Laurence Fishburne, Bailey Chase, Scoot McNairy, Ray Fisher,


Képek:



Értékelés: 10/9** Kíváncsian várom. Képtalálat a következőre: „smiley face”
5
március
Videó

Videó

https://www.youtube.com/watch?v=-pfThFn7zVY

Értékelés: 10/8-9**

4
március
Jodi Ellen Malpas: Ez a férfi 3.

Jodi Ellen Malpas: Kell a férfi

Kell a férfi

A birtok, ahol a szenvedélyes szerelmi viszony kezdődött, most – Ava és Jesse életének legfontosabb napján – vendégektől nyüzsög. A lány már beletörődött, hogy sosem szelídítheti meg a Jesse-ben lakozó vadságot, de már nem is akarja. Szerelmük mély és kapcsolatuk szilárd, de mikor a lány már kezdené azt hinni, hogy végre sikerült a visszafogott felszín mögé hatolnia, újabb kérdések merülnek fel, s Avában ott motoszkál a kétely: Jesse Ward talán mégsem az, akinek hitte. Túl jól ért hozzá, hogyan röpítse Avát még az eksztázison is túlra… és taszítsa a kétségbeesés legmélyebb bugyraiba. Itt az idő, hogy a férfi színt valljon…
Újra előrehajol, és a hasamhoz közelíti a száját.
– Látod, mogyoró? Anyukád megtanulja, kié a hatalom.
– Csak semmi mogyoró! – Kapom fel a fejem haragos tekintetet szórva rá. Visszavigyorog. – Találj ki egy másik nevet. Nem fogod a gyerekünket olyasmiről elnevezni, aminek a megszállottja vagy, és nap mint nap zabálod.
– A te megszállottad vagyok. És téged is mindennap megzabállak. Mégsem nevezhetem a gyermekünket egy dacos kis csábítónak.
– Nem, az valóban nem volna helyes. De nevezhetnéd, mondjuk, babának. – Most már én vigyorgok.
Hirtelen felpattanva, lovagló ülésbe ereszkedik a csípőmön, csuklómat lefogja, azonban még mindig nem ereszkedik rá testsúlyával a hasamra.
– Hagyd, hogy a babánkat mogyorónak hívjam.
– Soha.
– Pumpáljak beléd még egy kis értelmet?
– Igen, kérlek. – Talán túlságosan is reménykedve válaszolok, egyre szélesebb mosollyal.
– A terhesség szörnnyé változtat. Induljunk! A feleségem és mogyoró már biztos éhes.
Vélemény: Eddig ez a rész tetszett a legjobban, a három közül messze ez a legjobb. Jesse egy őrült! Nagyon jó volt, nagyon összetett, jó, hogy mindent megmagyarázott, most már mindent értek, Jesse hülyeségeit, rögeszméit, mániáit, a fura viszonyát a családjához. Sokat nevettem azon is, amikor az anyóst piszkálta, és cuki volt, amikor a maga fura módján a kölyköket védte pl az 'elárasztástól'. A gyerekeket is bírtam, Jesse azt hitte ő a főnök, vicces, mikor a tenyerükből eszik…
Értékelés: 10/10000***
– Miattad ver a szívem, bébi, de miattad is fog megállni – csóválja a fejét, és ráemel a pultra. – Azt mondtad, nem tudsz élni nélkülem, igaz?
– Igen.
Vádlón összehúzott szemmel mered rám.
– Akkor ne akarj megölni.
27
február
Demi Lovato - Stone Cold

Képtalálat a következőre: „demi lovato”

Demi Lovato - Stone Cold

A dal: https://www.youtube.com/watch?v=WDAd0S92Uko&list=PLFgquLnL59alk4RMWq4R9TQgx1jRz2feN&index=3

    Előadó: Demi Lovato
    Album: Confident
    Kiadás éve: 2015.

Magyar dalszöveg:

Jéghideg

Jéghideg, Jéghideg
Úgy látod, hogy állok, de valójában haldoklom a földön
Jéghideg, Jéghideg
Talán ha már nem tudok sírni, akkor nem is érzek semmit többé

Jéghideg, bébi
Isten a megmondója, hogy belefáradtam érezni
Örülök neked,
Tudom, hogy örülök, még akkor is ha nem tudom megérteni
Elveszem a fájdalmat
Halljuk az igazságot, én meg a szívem
túl fogunk jutni rajta
Ha ő a boldogságod, én örülök nektek

Jéghideg, Jéghideg
Vele táncolsz, míg én a mobilom képernyőjét bámulom
Jéghideg, Jéghideg
Én voltam a borostyánod, de ő most az arany egy árnyalata neked

Jéghideg, bébi
Isten a megmondója, hogy belefáradtam érezni
Örülök neked,
Tudom, hogy örülök, még akkor is ha nem tudom megérteni
Elveszem a fájdalmat
Halljuk az igazságot, én meg a szívem
túl fogunk jutni rajta
Ha ő a boldogságod, én örülök nektek

Nem akarok jéghideg lenni, Jéghideg
Azt kívánom, bár eltudnám fogadni, de most inkább elbúcsúzom
Örülök neked,
Tudom, hogy örülök, még akkor is ha nem tudom megérteni
Ha ő a boldogságod, én örülök nektek
Értékelés: 10/ 8-9**
26
február
Saul fia.!!

Saul fia

Képtalálat a következőre: „saul fia”Előzetes: https://www.youtube.com/watch?v=q2kzIn8nuvI

    Megjelenés dátuma: 2015. június 11. (Magyarország)

    Rendező: Nemes Jeles László

    Zenéjét szerezte: Melis László

    Díjak: Golden Globe-díj a legjobb idegen nyelvű filmnek, Satellite Award - Legjobb idegen nyelvű film kategóriában, Critics’ Choice Movie Awards - Legjobb idegen nyelvű film kategóriában, Amerikai Operatőrök Szövetsége díj - Reflektorfény díj

    Producerek: Sipos Gábor, Rajna Gábor

Vélemény: Hát én kedden néztem meg az iskolámmal a filmet és mit nem mondjak nagyon lényegre törő és számomra egy kicsit elrettentő is. Nagyon furcsa félelem érzetem volt a film után, bár ez csak az én véleményem. A végét az elején nem nagyon értettem, de miután megbeszéltük a tanáromékkal minden világossá vált. Nagyon megindító, bár egyáltalán nem sírós és szerintem a Holokausztnak egyáltalán nem is az a lényege.

Értékelés: 10/8-9** Megérdemli az oscar díjat.! :)

25
február
Bocs.!

Bocs, hogy ilyen ,,régóta" nem írtam ide, de sokat olvasok és az itthoni személyes ügyeim nem engedték, hogy írni tudjak. De holnap péntek és addig nem fogok aludni míg ki nem teszem a Saul fia című film előzetesét, véleményét és értékelését. Szép és nyugodt éjszakát kívánok minden olvasómnak. És kellemes napot holnapra.!

21
február
Jodi Ellen Malpas: Ez a férfi 2.

Jodi Ellen Malpas: A férfi alatt

A férfi alatt

Tudta, hogy a katasztrófa felé rohan. Minden ösztöne azt súgta, hogy meneküljön, de Jesse Ward elől nehéz megszökni.

Ava O'Shea öt napja hagyta ott a részegen dühöngő Jesse-t a Lussóban – egy olyan férfit hagyott hátra, aki fojtogatta az intenzitásával és megbénította az érintésével. Ezen a férfin sosem lesz könnyű túljutni.

És most visszatért az életébe.

Kérdésekre kell választ kapnia, de a szándék, hogy e válaszokat megtalálja, azzal a hatalommal ruházza fel az élvhajhász playboyt, hogy megint tönkretegye őt. Nyitva kell tartania a szemét, s az elővigyázatosság a legfontosabb – nehéz feladat, amikor Jesse Ward karnyújtásnyi távolságban van.

És a férfi ezt tervezi.

Sötét és sérült ember – Ava ezt tudja, de csak akkor tudja meg azt is, hogy mennyire sötét és sérült, ha bejut kemény páncélja mögé.

Vélemény: Hát a sorozatból ez a kedvenc részem. Ahogy egy ismerősöm mondaná: A BESTEM.:D De hát mit tehetnék imádom a happy endet. És ennek a résznek a vége HAPPY END!! Ava-t és Jesse-t egymásnak szánták.! Ha igaz történet lenne eskü felkersném a szereplőket és gratulálnék nekik az eljegyzéshez.! De mivel erre utaló jelet nem találtam sehol, így nem fogom (rá menne mindenem és akkor még az országból se jutottam ki :D ). Szó, mi szó REMEK.!!!

Értékelés: 10/1000000***

,, Nos, a reggelem úgy kezdődött, hogy egy arcátlanul pimasz kis hercegnő orvul megtámadott,
az ágyhoz bilincselt és kíméletlenül megkínzott, hogy információt csikarjon ki belőlem.
Aztán ott hagyott faképnél, magatehetetlenül, az iránta való vágyakozás
béklyójában vergődve.
– Keze a villával játszik, én meg zord tekintete alatt hervadozom. Vesz egy nagy levegőt,
mielőtt folytatná. – Végül sikerült megkaparintanom a mobilomat,
amelyet szándékosan úgy helyezett el, hogy ne érhessem
el egy karnyújtással. Aztán vártam, hogy megérkezzen alkalmazottaim egyike, és kiszabadítson.
Ezt követően csúcsidő alatt futottam le a szokásos
huszonkét kilométeres távomat, így sikerült valamennyit kieresztenem a felgyülemlett feszültségből,
amelyet ő táplált belém. Most pedig itt ülök vele szemben,
szépséges arcában gyönyörködve, és azt kívánom,
bárcsak végigfektethetném ezen a pompásan
megterített asztalon, hogy egy álló héten át dugjam. "

17
február
Jodi Ellen Malpas: Ez a férfi 1.

Jodi Ellen Malpas: Ez a férfi

Ez a férfi

,,Nagyon várom a találkozót!
Neked is így kéne tenned!
Puszi: Jesse."

Ava O’Shea, a fiatal belsőépítész az első találkozójára igyekszik a Manor tulajdonosával, Mr. Jesse Warddal. Nem számít másra, csak egy túlsúlyos, nyakkendős, tehetős vidéki úrra, és a megérkezésekor semmi nem is utal egyébre. Hogyan tévedhetett ekkorát? A férfi lehengerlően jóképű, elbűvölő és magabiztos. És öntelt, hedonista playboy is, aki nem ismer határokat. Ava kétségbeesetten küzd Ward vonzereje ellen, de nem bír azzal az elsöprő hatással, amelyet a férfi gyakorol rá. Minden ösztöne azt súgja, hogy meneküljön, és menekül is, de Jesse Ward nem szívesen engedi el. Akarja a lányt, és a fejébe veszi, hogy megszerzi. Ava tudja, hogy veszélyben a szíve, de hogyan menekülhetne, ha a férfi nem ereszti?

,,– Gyerünk, hölgyem! Kezdjük el úgy a napot, ahogy beszeretnénk fejezni! Kézen fog, és elindul velem lefelé a lépcsőn.
– Nem fogok még este is futni – bököm ki. Tényleg kattant ez a férfi. Felnevet.
– Nem így értettem.
– Hát hogy értetted? Megvillantja sötét, disznó mosolyát.
– Úgy értettem, hogy lihegve és izzadtan. "

Vélemény: Hát nekem személy szerint ez az egyik kedvenc sorozatom.! Nagyon szeretem, bár bevallom az első részt nem tartottam valami nagyra (mégis elolvastam már 5-ször ♥).
Nem tudom mit is mondhatnék a könyvről, azon kívül, hogy FANTASZTIKUS.!!! Igen csupa NAGY betűvel.! :D Ava-t nagyon bírom, szeretem, sajnálom, de Jesse ISTENEM valami mennyei egy pasi.!

Értékelés: 10/100***

,,– Szabadidődben mit szoktál csinálni?
Zöld szeme elsötétül, és gonosz vigyor jelenik meg arcán
– Téged baszlak."

16
február
Sylvia Day: Crossfire 3.

Sylvia Day: Egymásba fonódva

Egymásba fonódva

Eva és Gideon nem menekülhet a múlt démonai elől – viselniük kell birtoklási vágyuk következményeit.

Megismertem Gideon Crosst, és abban a pillanatban éreztem, hogy van benne valami, amire szomjazom, aminek képtelen vagyok ellenállni. Veszélyt jelent, jól tudom, és hozzám hasonlóan az ő lelke is sérült. Ám ellenállhatatlanul vonz, s az élet nélküle elképzelhetetlen számomra.
Senki nem tudja, mi mindent kockáztatott értem. Ijesztő, hogy múltunk sötét árnyai elől nincs menekvés – felfalhatnak minket. Súlyos titkainktól nem szabadulhatunk, mégis megpróbáltunk dacolni a sorssal, és megadtuk magunkat leküzdhetetlen vágyunk elsöprő erejének.

,,Beálltam a DB9-essel egy üres helyre, és levettem a gyújtást. – Remek. Pont a liftnél. – Tényleg – mondta apám. – Ez a te kocsid? Már vártam a kérdést. – Nem. Az egyik szomszédomé. – Elég barátságos szomszéd lehet – felelte szárazon. – Egy bögre liszt. Egy Aston Martin. Mi a különbség? – néztem rá vigyorogva."

Vélemény: Igazából nem értem,hogy az írónő miért nem zárta le ebben a részben a trilógiát…Nekem ez már csak húzás halasztás,oké volt benne pár igazán jó pillanat,de sajnos a többi részében már csak az együtt-külön dolog ment. :/ Persze,ha kijön a 4.rész azért még elolvasom,de ha nem akkor sem esek kétségbe…

Értékelés: 10/9**

,,– Tudod, miért választottam ezt a gyűrűt?
– Mert a piros a mi színünk – mondta csendesen. – Piros ruha a limóban. Piros „dugj meg ”tűsarkú a kerti partin. És a vörös rózsa a hajadban, amikor hozzám jöttél."

Egy kis videó: https://www.youtube.com/watch?v=K0B47FVrZJo

13
február
Dér Heni – Még, még, még

Dér Heni – Még, még, még

 

A videőklip: https://www.youtube.com/watch?v=VqHawv-QTNY

Zene: Szabó Z.


Szöveg: Molnár Tamás

Klip:
Gyártó: Los Tiki Pictures

Smink: Vörös Renáta


Haj: Máté Éva


Style: Kiss Márk


Producer: Maistor and Music Kft.

Dalszöveg

Csak gyere már baby ne agyalj semmin.
Ha Én a tűz, akkor te vagy a benzin.
Ma porig égjen el az a fal köztünk,
Érezz, élvezz, csak ezért jöttünk.
Csak követeld ki és mindent neked adok.
Úgy akarom, le se tagadom, belehalok.
(Ha tested éheztet)
Egy perc, egy évezred.
Fedezz fel hozzám nem kell útlevél,
A józan ész letérdepel ha sóhajunk zenél.
Taníts felhőn járni, jöhet tényleg bármi.

Refr.:
Még, még, még, kérlek abba ne hagyd.
Mélyebb, egyre mélyebb minden pillanat.
Még, még, még, együtt olvadjunk el,
Képzeld baby van még egy titkom ha érdekel.

Ez nem olyan, amit pótol valaki más,
Nekem a múlté a monoton realitás.
Ha tested kényeztet,
Egy perc, egy évezred.
Fedezz fel, hozzám nem kell útlevél,
A józan ész letérdepel, ha sóhajunk zenél.
Eleget vártam...
Ohh, végre szeress bátran.

Refrén:
Még, még, még, kérlek abba ne hagyd.
Mélyebb, egyre mélyebb minden pillanat.
Még, még, még, együtt olvadjunk el,
Képzeld baby van még egy titkom ha érdekel.

Csak gyere már baby ne agyalj semmin.
Ha Én a tűz, akkor te vagy a benzin.
Ma porig égjen el az a fal köztünk,
Érezz, élvezz, csak ezért jöttünk.
El dobtam a láncaim...Szemtelenül...
Meztelenül... ölelj
Átfonnak a lábaim... nem menekülsz...
Csak rám figyelj...

Refrén:
Még, még, még, kérlek abba ne hagyd.
Mélyebb, egyre mélyebb minden pillanat.
Még, még, még, együtt olvadjunk el,
Képzeld baby van még egy titkom ha érdekel.

Csak gyere már baby ne agyalj semmin.
Ha Én a tűz, akkor te vagy a benzin.
Ma porig égjen el az a fal köztünk,
Érezz, élvezz, csak ezért jöttünk.
(2x)

Vélemény: Nekem a dal maga tetszett, de az a klip valami borzalmas.!! Egyáltalán nem volt a megszokott (és nekem szeretett) Dér Heni...

Értékelés: 10/8*

12
február
Sylvia Day: Crossfire 2.

Sylvia Day: Melléd láncolva

Melléd láncolva

,,– Az emberek túljutnak a szerelmen. Tudnak élni nélküle, tovább tudnak lépni. A szerelmet el lehet veszíteni, és újra megtalálni. De nálam nem ez a helyzet. Én nem élnélek túl Eva. (…)
– A megszállottad vagyok, angyalka. Függő lettem tőled. Te vagy minden, amit valaha akartam, amire valaha is szükségem volt, amiről valaha is álmodtam. Te vagy minden. Tőled élek és lélegzem. Neked. (…)
– Mikor reggel felkelek, csak azért tudok szembenézni a világgal, mert te is ott vagy benne. (…) A világ miattad olyan értelmet nyert, mint korábban soha. Most már van benne helyem, melletted."

„Istenem… Sosem tudtam hozzászokni ehhez az archoz. Mindig hatott rám. A finoman metszett járomcsont, a sötét szemöldök, a sűrű pillájú kék szempár, és az a száj… Tökéletes vonalú, egyszerre érzéki és gonosz. Szerettem, amikor szexre csábítva mosolygott, és reszkettem, amikor vonallá keskenyedett. És amikor a testemhez ért, lángot vetettem.”

Gideon és Eva lebilincselő, vad kilengésekkel teli története folytatódik. Kapcsolatuk igazi „se veled, se nélküled” – bár szenvedélyesen szeretik egymást, a régről magukkal cipelt lelki sérülések és az egymás kizárólagos birtoklására törekvő elemi ösztönök minduntalan közéjük állnak.

Kísért a szörnyű múlt, a sebek túl mélyek… Elég egyetlen hibás döntés, és a szakítás immár végleges lehet.

Vélemény: Volt itt minden… féltékeny exbarátnő, őrült gyilkos, rock sztárok… :D Az egész cselekmény nagyon „titokzatos" volt. Egy ideig nekem sem esett le, miért csinálta Gideon azt amit csinált + Eva édesanyja. Hát igen ez még jobb is, mint az első. Nagyon szerettem!!

Értékelés: 10/10**

-Nem erről van szó. Nem akartam,hogy halld az első önálló slágerüket, ha egy mód van rá. Az „Arany -lány"-t ? Azt… – nézett rám, miközben a mosdó felé indultam. – Mit gondolsz róla? Sokkal jobb, mintha az lenne a címe, hogy „ Ő is megvolt„. ”

 

12
február
Előzetes.!!!

Alvin és a mókusok 4: A mókás menet

Alvin és a mókusok: A mókás menet

 

Előzetese: https://www.youtube.com/watch?v=N2QmV-lG5pg

MAGYAR CÍM (KORHATÁR): Alvin és a mókusok 4: A mókás menet (6E)

MŰFAJ: Animációs, Kaland, Vígjáték,

JÁTÉKIDŐ: 96 perc

MOZIPREMIER: 2016. január 21.

RENDEZŐ: Walt Becker

FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Ross Bagdasarian, Janice Karman

FILMSTÚDIÓ: Fox 2000 Pictures, Regency Enterprises

MAGYAR FORGALMAZÓ: InterCom

Történet:

Alvin (Justin Long), Simon (Matthew Gray Gubler) és Theodore (Jesse McCartney) még mindig élik kis világukat, ha kell énekelnek és a helyzet az, hogy erre egészen gyakran viszi őket a lélek.

Most azonban úgy tűnik, hogy kis életük örökre megváltozhat, legalábbis sorozatos félreértéseknek köszönhetően ezt képzelik a mókusok. Az ugyanis nem titok, hogy Dave (Jason Lee) szeretné eljegyezni a barátnőjét, apró hőseink pedig úgy értesülnek, hogy ezzel tőlük is megszabadul.

Alvinnak, Simonnak és Theodore-nak pedig már csak három napja van arra, hogy megakadályozzák az eljegyzést és ezzel Dave nyakán maradjanak. A kalamajka azonban most is beindul, a dalok sem pihennek és az arra igényesek rekeszizma is meg lesz dolgoztatva.

Szereplők:

Bella Thorne, Kaley Cuoco, Anna Faris, Christina Applegate, Matthew Gray Gubler, Jason Lee, Justin Long, Kimberly Williams-Paisley, Laura Marano, Jesse McCartney, Tony Hale, Dennise Renae Larson, Joshua Mikel, Jesica Ahlberg, Leticia Jimenez

Vélemény: Igazán izgalmasnak tűnik az előzetes alaőján.:) Kiváncsi vagyok a filmre!!

Értékelés: 10/9*

11
február
Sylvia Day: Hozzád kötve-Crossfire 1.

Sylvia Day: Hozzád kötve

Hozzád kötve


NEW YORK TIMES BESTSELLER

Gideon Cross olyan erővel lépett be az életembe, mint a sötétségbe hasító villám…

Ez a gyönyörű, sugárzó férfi maga volt a fehér izzás. Soha eddigi életemben senki és semmi nem vonzott még ilyen ellenállhatatlanul. Úgy vágytam az érintésére, mint drogos a napi adagjára, bár éreztem, hogy elgyengít, mégsem tudtam, nem is akartam ellenállni. Sérült és törékeny lettem, ő pedig oly könnyedén megtörte az ellenállásomat, és áthatolt az eddig kemény páncélon…

Gideon birtokában volt a tudásnak. Megvoltak a maga démonai. Egymás tükörképeivé váltunk, visszavetítve a másikra legbensőbb világunkat, legmerészebb vágyainkat…

Szerelme megbéklyózott, átformált, és én csak azért esedeztem, nehogy kínzó múltunk elszakítson minket egymástól…

,,– Anyám is mondta, hogy kitűnő az ízlésed… kivéve persze a barnák iránti elfogultságodat. (…)
– Miféle barnák?
– Ügyes válasz.''

Vélemény: Gideon hozzá kötötte magát Caryhoz, vagy fordítva. :) Ez a kötet erotikával telített. Hihetetlen, hogy bármikor, bárhol milyen hatást gyakoroltak egymásra. A „hűha” pasi anyagi háttere, miszerint övé a cég, a szórakozóhely, a hotel… kissé túlzónak hatott. Tetszett az, ahogy bátorították egymást az érzelmek forgatagában.

Értékelés:10/10**

,,– Akarlak, Eva. Ha csak baj van belőle, akkor is.''


10
február
J. A. Redmerski: A soha határa 1-2

J. A. Redmerski: A soha határa


A soha határa

Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re.

A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?

J. A. Redmerski: Az örökké határa

Az örökké határa

A fiú a hosszú utat választotta. A lány azt, amelyik sehová sem vezet. De a véletlen úgy hozta, hogy mind a kettő ugyanoda vitt…

Amikor minden darabokra hullik, a szerelem akkor is megmarad…

Camryn Bennett soha nem volt még boldogabb, mint most. Öt hónap telt el azóta, hogy egy távolsági buszon megismerkedett lelki társával, Andrew Parrish-sel – és nem az esküvő lesz az egyetlen különleges esemény az eljövendőkben. Camryn idegesen, mégis izgatottan várja, hogy leélhesse az életét Andrew-val – azzal a férfival, akiről a szíve mélyén tudja, hogy örökké szeretni fogja. Oly sok minden áll még előttük – mígnem váratlanul bekövetkezik a tragédia.

Andrew nem érti, hogyan történhetett velük ilyesmi. Próbál továbblépni, és azt hiszi, Camryn is ezt teszi. De amikor rájön, hogy Camryn titokban iszonyatosan szenved, és a fájdalmat önpusztító módszerekkel igyekszik elnyomni, kész bármit megtenni, hogy visszahozza a lányt az életbe. Be akarja bizonyítani, hogy a szerelmük mindent legyőz. Andrew úgy dönt, hogy újabb, reménnyel és szenvedéllyel teli utazásra viszi Camrynt. Már csak arról kell meggyőznie a lányt, hogy vágjanak bele…

Vélemény1: Nagyon tetszett, a dráma, a sírós rész és persze az igazán boldog végkifejlett is.! ♥♥

Értékelés1: 10/10**

Vélemény2: Csak tetézte ez a könyv az első részt.! Nagyon jó volt.!♥♥

Értékelés2: 10/10**

10
február
E. L. James: Árnyalat trilógia 3.

E. L. James: A szabadság ötven árnyalata

A szabadság ötven árnyalata

Amikor a naiv Anastasia Steele és a gyönyörű fiatal milliárdos, Christian Grey találkozott, azonnal átjárta őket az érzéki izzás, amely visszavonhatatlanul megváltoztatta az életüket.
Ana, akit sokkolt, bár ugyanakkor vonzott Christian nem szokványos szexuális ízlése, komolyabb elköteleződésre vágyott. Christian, nem akarván elveszíteni a lányt, beleegyezett a feltételeibe.

Most mindenük megvan – szerelem, szenvedély, intimitás, vagyon és a világ összes lehetősége. De Ana tudja, hogy az ő szerető Ötven Árnyalatával nem lesz könnyű, együttlétük számos nem várt kihívás elé állítja mindkettőjüket. Anának meg kell tanulnia osztozni Christian fényűző életstílusában, anélkül, hogy feláldozná identitását.
Christiannak pedig felül kell kerekednie agresszív irányítási kényszerén, miközben múltja démonjaival is meg kell küzdenie.

De éppen amikor úgy tűnik, közös erővel bármilyen akadályt képesek leküzdeni, a balszerencse, a rosszakarat és a végzet összeesküszik ellenük, és valóra válnak Ana legsötétebb félelmei…

Vélemény: Nekem tetszett a nászúttól kezdve a terhességen át a gyerekekig minden tetszett.! És ez nem valami ujjongás a könyvről, hogy ÚR ISTEN DE JÓ!!
Nem olvastam már jobbat is, de tetszett.:)

Értékelés: 10/8-9**

9
február
Kristen Ashley: Álomférfi 1-2

Kristen Ashley: A titokzatos Ő

Kristen Ashley: Álomférfi 1-2

Kristen Ashley: A titokzatos Ő

Miközben Gwendolyn Kidd Cosmopolitan koktélt iszik, találkozik álmai férfijával. És a találkozásból furcsa kapcsolat lesz a titokzatos férfival, aki éjszakáról éjszakára megjelenik a szobájában, mindig többet akarva.
Gwen már éppen azon tanakodik, hogy véget kellene vetnie ennek az őrült kapcsolatnak, amikor megjelenik pokolfajzat húga, Ginger legjobb barátnője, és figyelmezteti Gwent, ha neki meg a húgának nem jön meg az esze, „mindketten megdöglenek". Gwen úgy dönt, a problémát rátestálja húga motoros barátjára.
Ezzel azonban felhívja magára a denveri alvilág figyelmét, ezért Cabe „Hawk" Delgadónak – aki nem más, mint a titokzatos férfi – kell vigyáznia Gwen testi épségére.
Így kezdődik a kommandós és a Cosmo-lány ember ember elleni küzdelme, és miközben Hawk a maga egyéni módján teszi a szépet Gwennek, a lány túlél egy bombatámadást, egy lövöldözést, egy-két emberrablást, dögös motorosok és szívdöglesztő rendőrnyomozók heves ostromát, és megismeri a szívszorító okot, amiért Hawk igyekezett távolságot tartani tőle.
S miközben mindez történik, Gwen megtudja azt is, hogy a húga komoly bajban van, és el kell döntenie, kinek az életét kívánja megmenteni: pokolfajzat húgáét vagy álmai férfijáét

Kristen Ashley: A vadember

Kristen Ashley: A vadember

Miközben Tessa O'Hara cukrászda kirakatának kosarait tölti fel, megszólal az ajtó feletti csengő, és Tessa álmai férfiját pillantja meg. Fél perc sem kell, hogy a férfi meghívja egy sörre. Újabb fél perccel később Tessa elfogadja a meghívást. De négy szerelmes hónap múlva Tessa rájön, hogy a férfi fedett DEA-ügynök, aki azt akarja kideríteni, Tessa benne van-e volt férje drogügyiben. Nyilvánvaló, hogy Tessa ezek után úgy dönt, köztük vége mindennek. De Brock Lucas, a DEA-ügynök nem így gondolja. A küldetéstudattól fűtött férfi valóban elkötelezettje a hivatásának, és éveket töltött Denver alvilágában, a társadalom alja közt. A lánnyal töltött négy hónapot azonban igazán élvezte, hiszen Tess legalább olyan édes volt, mint a süteményei. De a nyomozás közben Brock Tess szörnyű titkáról is tudomást szerez, és szilárdan eltökéli, ő lesz az a férfi, aki meggyógyítja a lányt, és egyben vissza is hozza énjének vad, szövevényes világából. Ahogy a vad és az édes keveredik, kihívások egész sora vár rájuk, családi tragédiák és halálos betegség. Nem beszélve Tess drogbáró ex-férjéről és Brock volt feleségéről, aki minden eszközt bevet, hogy szétválassza a párt. De Brock Lucasnak is megvan a maga vad oldala, de a múltban, a bosszú ösvényén járva egyszer már szabadon engedte magában ezt a vadságot, nem is sejtve, hogy olyan hibát követ el, amelyért évek múlva az ő édes Tessének kell fizetnie.

Vélemény1: Hát igen, pont most hétvégén olvastam ki. Nagyon tetszett. Hawk nagyon belevaló és igazán hősies! Gwen pedig nagyon ostoba egyben nagyon okos! És ha hozzám járkált volna egy ilyen pasi, mint Hawk én se küldtem volna el soha.!

Értékelés1: 10/9**

Vélemény2: Na ezt a könyvet most olvasom, de már nincs sok vissza belőle. Ez a könyv olvastatja magát.! Eskü.!

Értékelés2: 10/9*

5
február
Kirsty Moseley: The Boy Who Sneaks in my Bedroom Window

Kirsty Moseley: The Boy Who Sneaks in my Bedroom Window

The Boy Who Sneaks in my Bedroom Window

“Mindig is te voltál, és mindig is te leszel az, Angel.”

Amber Walker és bátyja Jake apja erőszakos. Egy este a lány bátyjának legjobb barátja meglátja Ambert sírni, bemászik az ablakon, hogy megvigasztalja. Ez az egy mozzanat egy utállak/szeretlek kapcsolatot indít el, ami kitart az elkövetkezendő 8 évükben. Liam mostanra egy magabiztos, flörtölő srác lett, akinek eddig még nem volt barátnője. Amber még mindig magán viseli az apja erőszakosságából visszamaradó érzelmi sebesülések nyomait.
Szinte lehetetlen párost alkotnak ők ketten együtt. Kapcsolatuk mindig is bizonytalan volt, de mi történik, mikor Amber rájön, hogy már kicsit másképp néz bátyja legjobb barátjára, mint eddig? És hogyan reagál majd Jake, aki mindig is túlságosan védelmező volt, mikor rájön, hogy ők ketten egyre közelebb kerülnek egymáshoz?

",,

Vélemény: Na ezt a könyvet IMÁDOM!! Közel áll a korosztályomhoz, tanulságos és nagyon jól megfogalmazza a család fontosságát.! Bár vannak olyan ismerőseim, akik túl dramatikusnak tartják, de szerintem, nagyon jól leírja egy lány félelmeit és szerelmét.!!

Értékelés: 10/10**

“Liam, ha bántod a húgomat, legjobb barát ide vagy oda, kinyírlak.”

3
február
Tamsyn Bester: Beneath Your Beautiful

Tamsyn Bester: Beneath Your Beautiful

Beneath Your Beautiful

Előszó: ~Huntley~

,,Első kézből tudom, hogy az élet mennyire kemény tud lenni. Én nem állítom, hogy ez az egész pillangókból és rózsákból áll. Amikor Breckinridge-be költöztem, Alabamába, azért volt, hogy újra tudjam kezdeni és elfeledkezhessek a múltamról, akár csak egy kis időre. Már mindent elterveztem. Egyetemre mennék, lediplomáznék, majd elkezdeném a karrieremet, mint gyerekpszichológus. A legtöbb része egyszerű volt, üzembiztos. Amíg Grayson Carter be nem sétált az életembe.

Teljes sebességgel rohant belém, és azon kaptam magam, hogy függővé váltam, ahogyan elérte, hogy érezzek."
Vélemény: Na ez az a könyv melyet most olvasok.! Nekem nagyon tetszik és várom a csattanót benne.:) Érdekes könyv egy lányról, ki sok mindent megélt már hiába 18 éves.! És egy 21 éves fiúról, ki elvesztette ikernővérét, megbántotta a volt barátnője és most szerelembe esik Huntley-ba.!
Értékelés: 10/9**
2
február
Teen Wolf

Teen Wolf

 

 

Scott McCall átlagos középiskolás, aki másra sem vágyik, mint hogy észrevegyék, elismerjék. Ezért szó nélkül csatlakozik egy éjszakai rendőrségi akció önkénteseihez, ám az erdei kutatás közben megharapja egy vérfarkas. Élete ezután soha többé nem lehet már a régi...

 

Vélemény: Imádtam amíg volt rá lehetőségem, hogy nézzem...De még mindig követem és, ha van egy kis időm neten megnézek pár részt.:) Nem tagadom mániám lett ez a sorozat, de aki csak egy részt néz meg már annak tetszik a sztori.! Érdemes az elejétől kezdeni.:D

Értékelés: 10/10**

 

1
február
Alice Clayton: Faldöngető

Alice Clayton: Faldöngető

Faldöngető

Caroline Reynolds magáénak tudhat egy fantasztikus, új lakást San Franciscóban, egy irigylésre méltó háztartási robotgépet… O-t viszont nélkülözni kénytelen (és itt most nem Oprah-ról van szó, kedves olvasók). Tervezői karrierje felfelé ível, irodája a kikötőre néz, egy bombasztikus cukkini kenyér receptje is az övé… de O-nak se híre, se hamva. Ott van neki Clive (a világ legaranyosabb cicája), a jó barátok, egy hatalmas ágy, csak O nem.

Azóta, hogy beköltözött új lakásába, az O nélküliség állapotát szexuálisan túlfűtött szomszédja tetőzi be, aki éjnek évadján olyan hangos faldöngetésben részesíti, amilyet még sosem hallott. Minden nyögés, náspángolás és… ez csak nem egy nyávogás volt? …hangsúlyozza a tényt, hogy nem csupán nem hagyják aludni, de még mindig meg van fosztva…, igen, helyes a tipp: O-tól is.

Majd belép a képbe Simon Parker (tényleg, Simon, kérlek, lépj be). Amikor a faldöngetés odáig fajul, hogy jóformán szó szerint kilöki a gazdáját az ágyból, Caroline, arcán kielégületlenséggel, rózsaszín bébidoll pizsamájában végre szemtől szembe kerül már sokszor hallott, de sosem látott szomszédjával. A késő éjjeli ütközet, nos, vegyes érzelmekkel zárul. Hmm! Ilyen vékonyka falak mellett, a feszültség bizony hatalmas…

Incselkedés, gúnyos megjegyzések, forró fürdőben lubickoló cicalányok a gyönyörű San Franciscó-i ég alatt – és ráadásként a legszexisebb almás pite, amely valaha készült. Mindez ott rejtőzik ebben az érzéki, szellemes, romantikus mesében.

Vélemény: Én imádtam.! Remek könyv.! Én is elfogadnék egy ilyen ,,falszomszádot":D
És én egyáltalán nem csodálom, hogy ennek a férfinak a hatásásra visszatért O. (O = orgazmus) :DD

Értékelés: 10/10**

1
február
Maya Banks: Második esély

Maya Banks: Második esély

Második esély

Maya Banks legújabb, érzéki jelenetekkel is bíró, ám nem pusztán csak az erotikára kiélezett sorozatának középpontjában a Kelly Group International, azaz a KGI áll; egy szupertitkos elit csapat, a katonai múlttal rendelkező Kelly fivérek családi vállalkozása.

Ethan Kelly, az egykori haditengerész repülőgép-szerencsétlenségben veszítette el a feleségét. Az azóta eltelt egy évben elzárkózott a külvilágtól, és senki sem képes áttörni a maga köré emelt falakat. A mélységes fájdalom mellett rettenetesen gyötri a bűntudat, mert férjként óriási kudarcot vallott. 
Egy nap azonban megtudja, hogy Rachel él, de fogságban tartják. Azt tervezi, hogy a KGI, a szupertitkos elit csapat, a katonai múlttal rendelkező Kelly fivérek családi vállalkozása segítségével kiszabadítja. Azzal viszont nem számolt, hogy a felesége nem emlékszik sem rá, sem a közös életükre. Ethan reméli, hogy jóváteheti a múltbéli hibáit, és kapnak egy második esélyt. A veszély azonban még nem múlt el. A rejtélyes fogvatartók nem hagyhatják életben a nőt, és ki tudja, milyen titkok kerülnek napvilágra, ha Rachel egy nap visszanyeri az emlékezetét.

Kelly Group International (KGI): szupertitkos elit csapat, a katonai múlttal rendelkező Kelly fivérek családi vállalkozása. 
Profil: túszmentés, emberrablási esetek, hírszerzés, és olyan munkák, amelyeket a kormány nem vállal fel…

Vélemény: Hát nem is tudom mit mondjak erről a könyvről…az elején még nem nagyon érdekelt félbe is akartam hagyni, de aztán jött az a levél és onnantól kezdve alig tudtam letenni..Hát igen híve vagyok az erőszaknak és a vérnek egy icci-picit ( persze csak filmekben, könyvekben…) És persze a szerelmes történeteket is nagyon szeretem ez pedig 2 az egyben… Szóval 1 szó mint 100 nekem nagyon tetszett. Leginkább férfiaknak ajánlom.!

Értékelés: 10/9*

 

31
január
A felhők felett 3 méterrel

A felhők fölött 3 méterrel (2010)

Felhők felett 3 méterrel

 

 

 

 

Katgória: Dráma, Romantikus

Játékidő: 118 perc

Év: 2010

Rendező: Fernando González Molina

Író: Federico Moccia, Ramón Salazar

 

Szereplők:

Mario Casas, Marina Salas, María Valverde, Álvaro Cervantes, Lucho Fernández, Andrea Duro, Nerea Camacho, Diego Martín, Cristina Plazas, Jordi Bosch, Joan Crosas, Cristina Dilla, Pablo Rivero, Márta Martin, Víctor Sevilla, Daniel Casadellà, Dani Herrera, Marcel Borràs, Carlos Olalla, Blanca Martínez, Henar Jiménez, Anna Viñas, Juan Pablo Shuk, Pere Ventura, Òscar Rabadan, Àlex Maruny, Ariadna Gaya, Iván Luengo, Naomi Alves, Carolina Clemente

A történet két különböző világban élő tinédzserről szól. Egy valószerűtlen kapcsolat krónikája, ami gyakorlatilag lehetetlen, mindazonáltal elkerülhetetlen. Babi tehetős felső középosztálybeli családból származik, aki korlátok közt nőtt fel, jól nevelt, ártatlan és betart minden szabályt. Hache ellenben lobbanékony, lázadó alkat, és megbízhatatlan természet. Állandóan keresi a veszélyt, folyamatosan harcban áll mindennel és mindenkivel, illegális motorversenyeken vesz részt. A két fiatal megtapasztalja az igazi szerelem érzését.

Vélemény: Imádtam.! Egyszerűen remek.! Őszintén megindító és tanulságos.! És ismerjük be azt, hogy ,,H" igazán dögös és rohadtul jól áll neki a motor.! Én bevallom sírtam mikor Pollo meghalt...♥ :(

Értékelés: 10/10*

29
január
E.L. James: Árnyalat trilógia II.

A sötét ötven árnyalata

A gyönyörű fiatal milliárdos, Christian Grey egyedi ízlésétől és sötét titkaitól elbátortalanodva Anastasia Steele kilép a kapcsolatból, és beindítja karrierjét a seattle-i könyvkiadónál.
De a Christian iránt táplált vágy még mindig jelen van minden egyes ébredésénél, és amikor a férfi egy új megállapodást ajánl fel, Anastasia képtelen ellenállni.
Újra lángra lobban perzselően érzéki viszonyuk, és Anastasia egyre többet tud meg sérült és megszállott „Ötven árnyalatának” szívszaggató múltjáról.
Míg Christian belső démonaival harcol, Anastasiának szembe kell néznie a férfi korábbi partnerei iránt érzett dühével és féltékenységével, és meg kell hoznia élete legfontosabb döntését.

Vélemény: Szerettem.! A legjobb rész a volt alávetettel való találkozás volt.! :) És ebben legalább nem volt folytonos pirulás (Anastasia részéről). Meg persze Christian sokkalta ,,aranyosabb" volt mint az első részben.!

Értékelés: 10/9*

Egy kis rövid előzetest találtam, ami szerintem nem valami felpezsdítő.

https://www.youtube.com/watch?v=sABL7ZxCfms

28
január
Veronica Roth: Beavatott sorozat III. + Előzetes!

A hűséges

Darabjaira hullott a csoportokra épülő társadalom, amelyben Tris Prior hitt korábban: erőszakos cselekmények és hatalmi harcok vezettek a széteséséhez, a túlélők veszteségek és árulások sebeit hordozzák. Tris ezért aztán él a felkínált lehetőséggel, hogy feltérképezze a város általa ismert határain túli világot. Hátha ott, a kerítésen túl megadatik neki és Tobiasnak, hogy elkezdjék egyszerű, közös életüket, amelyet nem terhelnek szövevényes hazugságok, érdek-összefonódások és fájdalmas emlékek.
Az új világ azonban félelmetesebbnek bizonyul, mint amelyet Tris maga mögött hagyott. A korábbi felismerések értelmüket veszítik, veszélyes új igazságok formálják át az embereket, akiket szeretett. Trisnek ismét meg kell vívnia a maga csatáját, hogy megérthesse a bonyolult emberi természetet és önmagát: képtelennél képtelenebb döntéseket kell hoznia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételei során.

Vélemény: Nekem tetszett. A könyv végén Négyest igazán megsajnáltam.! Trist viszont nagyon is becsülöm a tettéért.

Értékelés: 10/9*

És igen készül a film is. Előzetese: https://www.youtube.com/watch?v=HMXRSy6RmnE

Véleményem az előzetesről: Nekem nem tetszett! Egyáltalán miért kellett felturbózni a filmet!? Miért nem lehet a könyv alapján készíteni!? Sokkal jobb lenne szerintem.!

27
január
Majka

Majka feat. Kollányi Zsuzsi legujjabb száma 2016. jan.20.-tól már elérhetővé vált.:)

A dal címe: "Eléglesz"
Közre működői:
Zene: S. Mills ,Nazbeats, BLR
Szöveg: Majoros Péter Majka
Rendező: Indián
Vágó: Fekete Balázs Feka
Gyàrtás: Vellai Ká
Operatőr: Szín Róbert
Hangmérnök: Gresicki Totyó
Felvétel: Grestamastering
Haj: Vörös Kati / horrorbarbie/
Stylist: Holdampf Linda
Smink: Törjék Anna
Kép:
Véleményem: Nekem tetszett, fülbemászó szám lett két tehetséges ember közreműködésével. Gratulálok.!
Értékelés: 10/9*
26
január
E.L. James: Árnyalat trilógia I.

A szürke ötven árnyalata!

A könyv, amelyről mindenki beszél…

Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad.
Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt – de a saját feltételei szerint.
Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere – multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja – ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.

Vélemény: Na ez volt az első könyv mellyel megkezdtem Mániákus valómat.:D Hát igen ezzel  kezdtem az erotikus/romantikus könyvekkel való megismerkedésem. Nagyon tetszett, bár szerintem nem valami jól mutatja meg a valódi BDSM kapcsolatokat. Azért bevallom Mr. Grey szürke szeme és a könyv álltal leírt férfi nagyon bejött. Anastasia pedig engem kicsit idegesített az állandó szájharapdálásával meg pirulásával, de HÉ ettől lett a könyv az ami. Világsiker.!

És igen tudom, hogy ebből is készült film melyet a nővéremmel és két legjobb barátnőmmel néztem meg moziban, de engem lelombozott...nem jött le nekem a könyvben lévő szenvedély és nem is ismerhettünk meg pár szereplőt belőle, mint a könyvben...és Mr. Grey sem olyan jó pasi a filmben mint ahogy könyv alapján várnánk..

Bár bevallom van egy másik verziója is a  filmnek ami sokkal jobbnak néz ki, de nem érhető el Magyarországon...

Milyen.? :D

Értékelés (könyv): 10/9*

Értékelés (film): 10/6-7* (jó szívvel)


26
január
Veronica Roth: Beavatott sorozat! II.

A lázadó.!

Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz – vagy akár meg is semmisülhetsz. Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei – Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit – és önmagát –, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel.

Véleményem: Nem tudom, hogyan de sokkalta jobban megfogott mint az első. Valamiért jobbra sikerült megírni az írónak a második részt. Szerintem sokkal követhetőbb volt maga a történet ebben a részben.:) Ez az én véleményem, nem kell senkinek elfogadni ezt.! Kinek mi!? Tudjátok.:)

Értékelés: 10/8-9*

És igen már ebből is van film.!

Na miután megnéztem az első részt már alig vártam a másodikat így azt a moziban néztem meg. Sajnos nekem az első rész jobban bejött a filmek közül. Az a rész tetszett benne hogy Peter segített Trisnek és Négyesnek....de amúgy annyira nem jött be...

MAGYAR CÍM (KORHATÁR): A beavatott–sorozat: A lázadó (12)
EREDETI CÍM: The Divergent Series: Insurgent
MŰFAJ: Sci-fi, Akció, Kaland, Thriller
MOZIPREMIER (MAGYAR): 2015. március 19.
RENDEZŐ: Robert Schwentke
FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Brian Duffield, Akiva Goldsman,
FILMSTÚDIÓ: Summit Entertainment
MAGYAR FORGALMAZÓ: Big Bang Media

26
január
Veronica Roth: Beavatott sorozat! I.

A beavatott.!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

EGYETLEN DÖNTÉS 
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid 
EGYETLEN DÖNTÉS 
meghatározhatja az értékrendedet 
EGYETLEN DÖNTÉS 
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges 
EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL

Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.

Vélemény: Szerintem nagyon jól megfogalmazott, igazán érdekesen és szuperül összerakott történet.! Szerettem, de hát hogy is ,,mondjam" nem az én izlésem..

Értékelés: 10/7-8*

És igen tudom van belőle film is! :

Na hát igen a film.! Először a tévében láttam, akkor még nem is tudtam, hogy miről szól csak megláttam ezt a ,,félisten" pasit ( Négyest) és muszály volt megnéznem!

Tudom most sekélyesnek tartotok, mert színész alapján ítéltem meg egy filmet, de nem tehettem róla. És ti sem vethetitek a szememre, hiszen nézzünk csak rá!  Na ugye!?

A kedvenc részem tőle függetlenül az volt mikor Tris leszáguldott az épület tetejéről a karabínerrel. Gyönyörű volt a kilátás.! Csodálatosra sikeredett! Gratulálok a rendezőnek!

MAGYAR CÍM (KORHATÁR): A beavatott (16)
EREDETI CÍM: Divergent
MŰFAJ: Sci-fi, Akció
MOZIPREMIER (MAGYAR): 2014. március 20.
RENDEZŐ: Neil Burger
FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Evan Daugherty, Vanessa Taylor
FILMSTÚDIÓ: Red Wagon Entertainment
MAGYAR FORGALMAZÓ: Pro Video Film

Színészek:Shailene Woodley(Tris), Theo James(♥Négyes♥), Kate Winslet(Jeanine), Miles Teller(Peter), Ashley Judd(Natalie Prior), Jai Courtney(Eric) , Ansel Elgort(Caleb), Ray Stevenson(Martus Eaton), Maggie Q(Tori) , Tony Goldwyn(Andrew Prior), Zoe Kravitz(Christina), Christian Madsen(Al), Ben Lloyd-Hughes(Will)

25
január
Előzetesek!

Deadpool.!

https://www.youtube.com/watch?v=wC0NO8pqwJ0

MAGYAR CÍM (KORHATÁR): Deadpool (16E)

EREDETI CÍM: Deadpool

MŰFAJ: Akció, Kaland, Sci-Fi, Képregény adaptáció

MOZIPREMIER (MAGYAR): 2016. február

RENDEZŐ: Tim Miller

FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Rhett Reese, Paul Wernick

FILMSTÚDIÓ: Marvel Enterprises, TSG Entertainment, Twentieth Century Fox

MAGYAR FORGALMAZÓ: InterCom

A fiú.!

https://www.youtube.com/watch?v=FnfB1o5Az2I

MAGYAR CÍM (KORHATÁR): A fiú (16E)

EREDETI CÍM: The Boy

MŰFAJ: Horror, Thriller

JÁTÉKIDŐ: 97 perc

MOZIPREMIER (MAGYAR): 2016. február 4.

RENDEZŐ: William Brent Bell

FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Stacey Menear

FILMSTÚDIÓ: Huayi Brothers Media, Lakeshore Entertainment, STX Entertainment

MAGYAR FORGALMAZÓ: Cinetel Kft.

25
január
The Weeknd: Wicked Games

The Weeknd

https://www.youtube.com/watch?v=O1OTWCd40bc

Magyar fordítása:

Bűnös játékok

Otthon hagytam a csajom
Nem szeretem többé
És kibaszottul sosem fogja megtudni
Ezek a kurva szemek, amikbe bámulok
Hadd lássam azt a segget
Hadd nézzem ezt a sok pénzt
És kiürítettem a hitelkártyám is
Most kibaszottul reménykedem

Hozd a szeretetet, édes, én hozhatom a szégyent
Hozd a drogokat, édes, én hozhatom a fájdalmat
Pont itt van a szívem
Pont itt vannak a sebeim
Hozd a poharakat, édes, én hozhatom a piát
Hozd a tested, édes, én hozhatom a hírnevet
És ezek is az én kicseszett szavaim
Csak hadd szeresselek kibaszottul

Figyelj, mindenemet neked adom
Csak szedj le róla
Kell egy kis önbizalom
Figyelj, mindenemet neked adom
Adj nekem mindent
Minden kell nekem belőle

Szóval mondd, hogy szeretsz
Csak ma éjjelre
Csak egy éjszakára
Még ha nem is szeretsz
Csak mondd, hogy szeretsz
Odaadom neked, ami nekem kell
Mindenemet odaadom
Még ha nem is szeretsz

Hadd nézzem, ahogy táncolsz
Szeretem nézni, ahogy csinálod
Egy másik szintre viszlek
Megtáncoltatlak az ördöggel
Egy kicsit csinálom
De figyelmeztetlek
Soha nem fogod megtudni, milyen vagyok
Szóval rakd le a parfümöd

Hozd a szeretetet, édes, én hozhatom a szégyent
Hozd a drogokat, édes, én hozhatom a fájdalmat
Pont itt van a szívem
Pont itt vannak a sebeim
Hozd a poharakat, édes, én hozhatom a piát
Hozd a tested, édes, én hozhatom a hírnevet
És ezek is az én kicseszett szavaim
Csak hadd szeresselek kibaszottul

Figyelj, mindenemet neked adom
Csak szedj le róla
Kell egy kis önbizalom
Figyelj, mindenemet neked adom
Adj nekem mindent
Minden kell nekem belőle

Szóval mondd, hogy szeretsz
Csak ma éjjelre
Csak egy éjszakára
Még ha nem is szeretsz
Csak mondd, hogy szeretsz
Odaadom neked, ami nekem kell
Mindenemet odaadom
Még ha nem is szeretsz

 

Értékelés: 10/8-9*

 

25
január
Kylie Scott: Taktus (Stage Dive sorozat 1)

Az ébredést Las Vegasban nem éppen így képzelte.
Evelyn Thomas úgy tervezte, hogy hatalmas bulival ünnepeli a 21. születésnapját Las Vegasban. Őrült nagy bulival. De a legvadabb álmaiban sem jutott volna eszébe, hogy másnap reggel a fürdőszoba padlóján ébred, élete legdurvább másnaposságával, mellette egy kimondhatatlanul vonzó, félmeztelen, tetovált férfi, és az ujján gyűrű, amelyben akkora gyémánt van, hogy King Kong is elismerően csettintene. Bár emlékezne rá, hogyan jutott el ide!

Véleményem: Lehengerlő, tanulságos és erotikus.! Ha engem kérdeztek, nem volt benne kifogásolnivaló.

Értékelés: 10/9*

25
január
Mámor-trilógia

Hát igen...Gabe Hamilton, Jace Crestwell és az ellenállhatatlan Ash McIntyre.*.*

Három vonzó, gazdag, sikeres férfi. Három jó barát és üzlettárs, akik hozzászoktak, hogy ők irányítanak a tárgyalóteremben és a hálószobában egyaránt. Az ő történetük szálait gombolyítja, szövi rafináltan a magyar olvasók körében is jól ismert Maya Banks a Mámor-trilógia egy-egy kötetében. :)

I. Sóvárgás: Az első kötet azé a Gabe Hamiltoné, aki mindig mindent megkap, amire csak vágyik. Mégis létezik valami, amihez nem juthat hozzá. Pontosabban valaki: a legjobb barátja húga, Mia. A tiltott gyümölcs. Tisztában van vele, hogy sötét tervei a lánnyal egyszer még pokolra juttatják, mégis úgy érzi, eleget várt ahhoz, hogy végre a vágyai szerint cselekedjen. És Mia sincs másképp. Gyerekkora óta bálványozza a férfit, és bár tudja, hogy sosem lehet elég jó számára, nem tud ellenállni vonzerejének. Magába szippantja a férfi különös világa, ahol nem mindennapi elvárásokkal szembesül. Amikor mindketten felismerik, hogy viszonyuk több izgalmas szexuális kalandnál, már nem tudnak szabadulni a tiltott kapcsolatból…

II. Rajongás: A második kötetnek Jace a főszereplője. Jace, Gabe és Ash nem csak barátok és üzlettársak, de még a nők is közösek az életükben. Aztán feltűnik a színen Bethany, és ettől kezdve sok minden megváltozik. Jace eddig ismeretlen érzéseket fedez fel magában, idővel kötődni kezd a különleges lányhoz. Eleinte nem szívesen ismeri be, de soha nem tapasztalt kínokat okoz számára a mardosó féltékenység. És többé nem akar osztozni Bethanyn senkivel. Végül kész hátat fordítani akár a legjobb barátjának is, ha az a tét, hogy a lány egyedül az övé lehessen…

III. Lángolás: A harmadik kötetnek Ash a főszereplője. Jace, Gabe és Ash nem csak barátok és üzlettársak, de alkalmanként még a nők is közösek az életükben. Aztán Gabe megnősül, és úgy tűnik, Jace is megtalálja az igazit. Ash kissé magára marad sikereivel, birtoklási vágyával és különös kívánságaival, de mindehhez egyre kevésbé akad számára megfelelő partner. Majd találkozik Josie-val, akit nem érdekel a gazdagsága, de még a vonzereje is mintha hidegen hagyná. Amikor végre megtörik a jég, az elsöprő szenvedély mindkettejüket magával sodorja, és kapcsolatukban mindketten azt kapják egymástól, amire a legnagyobb szükségük van.

Véleményem: Imádtam.! Most végeztem a sorozat 3. részével is és egyszerűen hihetetlenül jó.! Hadd gratuláljak Maya Banks-nek.! Valami fantasztikusat alkotott ezzel a sorozattal.! Emelem kalapom.:) Mind  a három férfiba bele tudtam ,,szeretni" a könyv alapján.! Persze csak képletesen.;)

Értékelés: 10/8-9 *


22
január
Katy Evens: Valós

Forró. Szexi. Izmos. Fájdalmas. Valós. Perzselő nemzetközi bestseller, mely elsöpör mindent, amit korábban a szenvedélyről képzeltél…
Remington Tate rossz fiú hírében áll a ringben is, ringen kívül is. Gránitkemény teste és nyers, állati ereje őrületbe hajszolja női szurkolóit. Neki azonban attól a pillanattól, hogy a szemébe nézett, nem kell más nő, csakis Brooke Dumas. Vágya színtiszta, ellenállhatatlan és VALÓS.
Brooke számára álomállásnak tűnik a jól fizető új, sportterápiás munka: karban tartani Remington testének tökéletes gépezetét. De mialatt vele és csapatával sorra látogatja a földalatti harc veszedelmes arénáit, Brooke testében is fellobbannak a legősibb vágyak. Ha volt is olyan pillanat, hogy Brooke és Remy csak flörtöltek egymással, hamarosan mindkettejükben kibontakozik az erotikus megszállottság, és kapcsolatuk ennél is többel kecsegtet.
Izzó vágyuknak azonban sötét oldala is van. Vajon képesek lesznek-e kitartani, amikor fény derül Remy legmélyebb titkára, és Brooke-nak családja segítségére kell sietnie – vagy hirtelen minden, amit olyan valósnak véltek, szertefoszlik, mint a káprázat?

Véleményem: Imádtam ezt a könyvet.! Egyszerűen letehetetlen.! 10/10 ♥♥

22
január
Kezdés!!

Sziasztok, én Fridi vagyok. A napokban arra gondoltam szeretnék valamilyen formában megnyilvánulni felétek.:) Mi is lehetne erre természetesebb, mint hogy blogot indítsak.

Ebbe a blogban általam ismert olvasott könyvekről, zenékről, filmekről fogok írni nektek.:) Javaslatokat azzal kapcsolatban, hogy miről szeretnétek olvasni szivesen fogadom.!